Elfelejtetted időben befizetni a gépjárműadót? Ezt kell tenned!
NAV gépjárműadó (súlyadó) utólagos befizetésekor késedelmi kamatra is számíthatsz. Így rendezheted a gépjárműadót utólag egyszerűen.
Regisztráld autódat a Carnotie alkalmazásban!
2021-től kezdődően a gépjárműadóval kapcsolatos adóztatási feladatokat a helyi önkormányzatoktól a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vette át, amely lépéssel a kormány a központi költségvetés irányába terelte ezeket a bevételeket. Mindez magával hozott egy átmeneti, de fontos változást a határidőket illetően.
Az átállást megkönnyítendő az első részlet befizetésének határidejét átmenetileg március 15-ről április 15-re módosították. A második részlet határideje nem változott, maradt szeptember 15. Jövőre viszont ismételten március 15-e lesz a mérvadó első határidő - ezt mindenképpen érdemes észben tartani.
Mi a teendő abban az esetben, ha kicsúsztál a határidőből?
Az átszervezéssel néhányan azzal szembesülhettek, hogy nem kaptak határozatot a NAV-tól a gépjárműadó kivetéséről és a befizetési csekkek is elkerülték őket, így nem tudták azt befizetni, vagy emiatt csak szimplán megfeledkeztek a határidőkről. Ha te is elfelejtetted időben befizetni, akkor a késedelmi pótlékkal együtt kell rendezned az elmaradást.
Ezért nem kaptál csekket
A Magyar Posta 2021 februárjától kezdődően március végéig küldte ki az érintetteknek a határozatokat és készpénz-átutalási megbízásokat (csekkeket). Azonban a pénzforgalmi számla nyitására kötelezett magánszemélyek (magánvállakozók) kizárólag a belföldi pénzforgalmi számlájukról történő átutalással rendezhetik a befizetést, így ők nem is kaptak csekket, csak egy határozatot a gépjárműadó befizetésének kötelezettségéről.
Miért a könyvelőm kapta a határozatot?
Az érvényben lévő törvények szerint az adóhatározatot a meghatalmazott képviselővel rendelkező adózók esetében (pl. magánvállalkozók) a képviselőnek kell kézbesíteni. Amennyiben a számviteli szakember úgy lett megbízva, hogy azon adóügyek száma nem lett szűkítve, amelyekben eljárhat, úgy a NAV automatikusan az ő számára küldte meg a határozatot.
Az adóegyenleged lekérdezése
Ha nem vagy biztos benne, hogy be lett-e fizetve a gépjárműadó, akkor erről gyorsan tájékozódhatsz online. A saját adószámlád aktuális egyenlegét egyszerűen lekérdezheted az e-BEV portálon, amennyiben rendelkezel ügyfélkapus regisztrációval. Az alábbi lépéseket követve tudod lekérdezni az adóegyenlegedet:
- Az e-BEV honlapon kattints a “Bejelentkezés a KAÜ-vel” gombra
- Az azonosításhoz válassz a lehetőségek közül
- A menüben kattints a “Szolgáltatások” opcióra, majd válaszd az “Adószámla és pótlékadatok\Adószámla” lehetőséget
- Indíts egy új lekérdezést az “Új lekérdezés” gomb segítségével
- A következő oldalon válaszd ki a keresési feltételeket és futtasd a lekérdezést
- Először kattints az “Elkészült eredmények” linkre, majd töltsd le a kapott fájlt
A késedelmi kamat mértéke
A befizetési határidőt túllépve a NAV késedelmi kamatot számít fel minden egyes napra, amellyel túlcsúsztál. Az 1000 forintot meghaladó elmaradás esetében a pótlék mértékéről és befizetésének módjáról a postai vagy elektronikus úton érkező ún. pótlékértesítő levélben adnak visszamenőleges tájékoztatást. Ezt megelőzendő érdemes online, az adóegyenleged lekérdezésével tájékozódnod, és mielőbb befizetned az elmaradást.
A pótlék mértékét a mindenkori alapkamat alapján határozzák meg. A 2019. január 1-jét követően keletkezett tartozásokra a NAV már a jegybanki alapkamat 5 százalékponttal növelt értékét számítja fel. Az elmaradás pontos kiszámolásához érdemes a NAV pótlékszámító kalkulátorát igénybe venned. Amennyiben a - bármely jogcímen keletkezett - késedelmi pótlék mértéke nem haladja meg az 1000 forintot, úgy a NAV nem fog értesítést küldeni. Az adós maga előtt görgeti a tartozást, amely öt év elteltével elévül.
A tartozás rendezése
Első dolgod legyen, hogy befizeted az elmaradt részletet. A gépjárműadó befizetése átutalással az 10032000-01079160 számú „NAV Belföldi gépjárműadó-bevételi számla” elnevezésű számlára lehetséges. Nagyon fontos, hogy a közlemény rovatban az adószámot vagy az adóazonosító jelet fel kell tüntetned, különben a hivatal nem tudja összekapcsolni a befizetett összeget a befizető személyével. Ezt követően számold ki a késedelmi pótlék mértékét a kalkulátor segítségével.
A kapott összeget a NAV Késedelmi pótlék bevételi számlájára (számlaszáma: 10032000-01076985) tudod elutalni. Itt szintén meg kell adnod a közlemény rovatban az adószámodat vagy adóazonosító jeledet a beazonosíthatóság érdekében. Azonban, ha a kapott pótlékösszeg nem éri el az 1000 forintot, az adóhatóság nem fog értesíteni a hátralékról, az elmaradás öt év elteltével automatikusan elévül.
Amennyiben azonban pótlékértesítő levelet kaptál (tehát a tartozásod mértéke meghaladta az 1000 forintot), akkor kövesd az ott szereplő utasításokat a befizetés mikéntjével kapcsolatban. Pótlékértesítő levél mindig visszamenőleg, a tárgyévet követő évben, általában nyáron érkezik.
Ha pedig nem szeretnél lemaradni a következő teljesítményadó befizetéséről, regisztrálj a weboldalunkon vagy töltsd le az alkalmazásunkat, és kapj értesítőt az eseményről!
Egy kis segítség az emlékeztető beállításához:
- Az oldalon vagy az alkalmazásban add meg a menedzselni kívánt autód adatait
- Az “Események” fülön válaszd a “+” gombot
- A következő oldalon válaszd a “Teljesítményadót” és add meg a befizetés részleteit, majd mentsd el az eseményt
- Automatikusan beállításra kerül az emlékeztető, hogy a következő esedékesség (márc. 15. és szept. 15.) előtt 1 hónappal, majd 1 héttel, végül 1 nappal kapj értesítést a befizetés közelgő határidejéről
Ha hasznodra volt ez a cikk, vagy sikeresen vezeted a Carnotie-n az autód szerviztörténetét, értékelj minket a Google segítségével!
Előfordult, hogy elfelejtetted befizteni a gépjárműadót és ezért megbüntettek?
Cimkék:
Tedd zsebre az autód...
... és intézz el mindent, ami az autózással kapcsolatos, kényelmesen, egy helyen!
Regisztrálom az autómat